Marosfalvi Judit - Császár Katalin

Nyári
Gyerektábor

Budapest

Nyári tábor - komplex fejlesztés

gyerektábor
Budapesten

2026-ban is lesz Suli Start Tábor (Iskola-előkészítő és tanulási képességeket fejlesztő) nyári gyerektábor az iskolakezdő 5-7 éves gyerekeknek és az 1-2. évfolyamos iskolás kisdiákoknak Budapesten a II. kerületben.

Egy hétnyi élmény, mozgás és játékos tanulás több mint 20 éves tapasztalattal rendelkező pedagógusok vezetésével! Élményalapú nyári táborunk komplexen fejleszti a tanulási képességeket, hogy a gyerekek motiváltan és sikeresen kezdhessék meg iskolai tanulmányaikat.

Nyári tábor Budapesten

Nyári gyerektábor óvodásoknak
és iskolásoknak

nyári tábor 2026 augusztus 3

Kedves Szülők!

 
Örömmel mutatom be Önöknek a nyáron megrendezendő Suli Start Tábort, (iskolaelőkészítő- és suli tábor) amelyet az iskolakezdés előtt álló 5-6 éves gyerekek, valamint az 1. és 2. osztályos tanulók számára hoztunk létre. Célunk, hogy a nyári táborban a gyerekek vidám, élményközpontú környezetben fejlődjenek, miközben játékos formában erősítik tanulási és szociális készségeiket, új barátságokat kötnek, és felejthetetlen élményekkel gazdagodnak.
 

Suli Start Tábor – nyári gyerektábor Budapesten 5–8 éveseknek

A Suli Start Tábor idén már harmadik alkalommal indul Budapesten.

Az elmúlt két év tapasztalata megerősített minket abban, hogy a gyerekeknek nyáron változatos programokra, igazi kikapcsolódásra és közösségi élményekre, emellett személyes figyelemre, valamint biztonságot adó, kiszámítható keretekre van szükségük.

A 2026-os turnusba 5–8 éves gyermekeket várunk.

Helyszín: Budapest 1027, Medve utca 5–7.

Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium

Időpontok:

  1. turnus: 2026. július 6–10.
  2. turnus: 2026. augusztus 3-7.

8:00–16:00h

Milyen a Suli Start Tábor?

A Suli Start Tábort úgy szervezzük, hogy a gyerekek napjai biztonságos, örömteli és motiváló keretben teljenek.

A programok változatosak, a napok pedig kiszámítható rendben követik egymást – ettől a gyerekek hamar otthon érzik magukat, és magabiztosan mozognak a táborban. A sok játék és kikapcsolódás mellett tudatosan figyelünk a tanuláshoz szükséges készségek erősítésére is: olyan helyzeteket teremtünk, amelyekben játékosan, mozgásosan fejlődik a figyelem, a feladattartás, az együttműködés és az önbizalom – mindez természetes módon, a gyerekek életkorához illően.

A hét végére a gyerekek élményekkel telve, megerősödött készségekkel, nagyobb önbizalommal és magabiztosabban térnek haza.

 

Mit ad az 5 napos Suli Start Tábor a gyerekeknek?

A budapesti nyári gyerektábor során a gyerekek sokféle helyzetben próbálhatják ki magukat.

Lesz mozgás, alkotás, közös játék és szabadtéri élmény – mindig az adott korosztály igényeihez igazítva.

A hét során fontos számunkra, hogy a gyerekek:

  • sikerélményt szerezzenek,

  • kapcsolódjanak egymáshoz, barátságokat építsenek,

  • átéljék az együttműködés örömét,

  • fejlődjenek tanuláshoz szükséges készségeik (figyelem, feladattartás, gondolkodás),

  • erősödjenek szociális és kommunikációs készségeik,

  • megtapasztalják a közösségi élmények motiváló erejét.

A Suli Start Tábor hangulata a támogató, együttműködő közösségi élményekre épül, ahol minden gyerek a saját tempójában tud kibontakozni.

Részletes program, napirend és tábori díj

Ha szeretne pontosabb képet kapni a hét felépítéséről, a napi programokról és a részvételi feltételekről,

👉 megtekintheti a részletes nyári tábor programot, napirendet és a tábori díjat itt.

Képgalériapillanatok az előző évekből

Ha kíváncsi a hangulatra és az elmúlt évek élményeire,

👉 nézze meg a képgalériát itt.

Jelentkezés a budapesti Suli Start Táborba

Jelentkezni emailben vagy telefonon lehet.

Ha szeretné biztosítani gyermeke helyét a 2026-os budapesti nyári gyerektáborban (5–9 éveseknek),

Jelentkezés a Suli Start Táborba itt lehetséges.

Ha kérdése van a szervezéssel, programmal vagy a részletekkel kapcsolatban, szívesen válaszolunk.

 
Üdvözlettel,
Marosfalvi Judit
a Suli Start Tábor vezetője

Tanulási képességeket fejlesztő programok


nyári gyerek
tábor

Táborunkban élménypedagógiai módszerekkel fejlesztjük a gyerekek tanulási képességeit, hogy magabiztosan és sikeresen kezdjék az iskolát. A családias, támogató légkörben a tanulás élménnyé válik a játékos és mozgásos foglalkozásokon keresztül.

ai-generated-8558714_1280

Marosfalvi Judit

Blogbejegyzések

Nyári iskolaelőkészítő tábor

Nyári iskolaelőkészítő tábor – játékos felkészülés az iskolakezdésre Az óvoda és az iskola közötti átmenet minden gyermek életében fontos mérföldkő. A nagycsoportos

tovább

Tematikus napok a táborban: 

Tematikus napok a táborban: Minden napra egy mese  Az iskolaelőkészítő nyári táborban minden nap egy mesével kezdődik. A mesék nemcsak a gyermekek

tovább

Élménypedagógia

Az Élménypedagógiai Módszerek Nyári Táborban Való Alkalmazása A nyári táborok ideális környezetet biztosítanak az élménypedagógiai módszerek alkalmazásához. Ezek a módszerek olyan aktív,

tovább

Sikeres és magabiztos iskolakezdés,

nyári tábor gyerekeknek

01.

matematika

Játékos és interaktív feladatokkal támogatjuk a logikai gondolkodást és a matematikai alapkészségeket.

02.

írás

Finommotorikát erősítő kreatív gyakorlatokkal segítjük az írás technikájának elsajátítását

03.

olvasás

Szövegértést és nyelvi készségeket fejlesztő játékokkal motiváljuk a kis diákokat az olvasás szeretetére.

Gyerektábor Budapest
Gyerektábor Budapest
Gyerektábor Budapest

Iskola-előkészítő nyári tábor 5-7 éves gyermekeknek

 
Az iskolakezdés előtti időszak kulcsfontosságú a gyermekek számára, hiszen ilyenkor alakulnak ki azok a képességek, amelyek megkönnyítik az első iskolai évek kihívásainak leküzdését. Az iskolaelőkészítő táborunk célja, hogy támogató, játékos és motiváló környezetben készítse fel a gyerekeket az iskolára, miközben életre szóló élményeket szereznek.
 
Alapvető tanulási képességek játékos erősítése az iskolakezdéshez
 
A tábor délelőtti foglalkozásai az olvasás, írás és matematikai alapok játékos elsajátítására épülnek. 
Az ismereteket élménypedagógiai módszerekkel adjuk át, hogy a tanulás ne csak hasznos, hanem szórakoztató is legyen. A délután során a kreatív tevékenységeké, a művészeteké a főszerep:  a zenei és kézműves foglalkozások segítik a gyermekek önkifejezését, miközben új készségeket sajátítanak el.
 
Mozgás és aktív programok egész nap
 
A gyermekek fejlődéséhez elengedhetetlen a mozgás, ezért délelőtt és délután is nagy hangsúlyt fektetünk az aktív, mozgásos tevékenységekre. Az energialevezetést és közös játékokat szabadtéri programokkal egészítjük ki, amelyek hozzájárulnak a testi és szellemi felfrissüléshez.
 
Együttműködés fejlesztése kis csoportokban és páros munkában
 
A tábor során a gyerekek megtanulnak párban és csoportosan is együttműködni, ami nemcsak az iskolában, hanem a későbbi életük során is hasznos lesz számukra. A közös feladatok és játékok erősítik az empátiát, az elfogadást, valamint az egymásra figyelést, miközben lehetőséget adnak arra, hogy új barátságok szülessenek.
 
Szociális és érzelmi készségek fejlesztése
 
Nemcsak a tanuláshoz szükséges képességek kerülnek előtérbe, hanem a gyerekek szociális és érzelmi fejlődése is. Az együttműködést igénylő tevékenységek segítik a gyermekeket abban, hogy könnyebben beilleszkedjenek a közösségekbe, elfogadják egymást, és magabiztosabban kezeljék a konfliktusokat.
 
Tapasztalt és támogató pedagógusok vezetésével
 
A tábort két tapasztalt, gyermekközpontú tanítónő vezeti, akik elhivatottan dolgoznak azon, hogy minden gyermek biztonságos, motiváló és örömteli környezetben fejlődhessen. Célunk, hogy minden gyermek magabiztosan, boldogan és számtalan új élménnyel gazdagodva térjen haza.
 
Egész napos tartalmas programok
 
Az iskolaelőkészítő tábor 1 hetes, egész napos elfoglaltságot kínál, reggel 8:00-tól délután 16:00-ig. A délelőtti foglalkozásokon a tanuláshoz szükséges alapképességek gyakorlására fókuszálunk, míg a délutáni programok a kreatív és mozgásos tevékenységekről szólnak.
 
Ez a tábor kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a gyerekek játékos és támogató környezetben készüljenek fel az iskolakezdésre. Az itt töltött egy hét alatt a gyerekek értékes tapasztalatokkal, új barátokkal és örök élményekkel gazdagodnak, miközben megerősítik tanulási, szociális és érzelmi készségeiket.
 
 

Tanulási képességeket fejlesztő programok


nyári tábor

A nyári iskola-előkészítő táborunkban játékos, mozgásos és interaktív foglalkozásokkal segítjük a gyerekeket abban, hogy szórakoztatóan fejlesszék tanulási készségeiket. Így az 5-8 évesek nemcsak könnyedén készülnek fel az iskolai feladatokra, hanem örömmel és magabiztosan várják az új tanévet.

Marosfalvi Judit

Várjuk érdeklődését szertettel

Cookie-hoz való hozzájárulás Real Cookie Bannerral